A A A
Betűméret
Ω
  1. A rendszerváltás évei Magyarországon
  2. Haza és haladás
  3. Mikoviny Sámuel
  4. Levéltári vízjeltitkok
  5. Achiv atlas 
  6. "Együtt a csillagokig" - A magyar-szovjet űrrepülés 30. évfordulójára


 A RENDSZERVÁLTÁS ÉVEI MAGYARORSZÁGON 1987–1990

 
Az 1989/1990-es évek a magyar történelemben az elmúlt rendszer, a létezett szocializmus lezárását és a többpártrendszeren alapuló parlamenti demokrácia kezdetét jelentik. Húsz év telt el 1989 óta. Magyarországon a kommunista-szocialista diktatúra léte mindösszesen negyvenegy év volt (1948–1989). A létezett szocializmus felét immáron a parlamenti demokrácia is megélte. Nagy horderejű döntéseknek köszönhetően jelentős lépéseket tett az ország: belépett a NATO-ba, tagja lett az Európai Uniónak is. Mégis, mintha több volna a csalódott ember. Hova lettek 1989 reményei? A legtöbb állampolgár, amikor 1989-ben a Nyugatra tekintett, nem a politikai rendszereket, nem a pártokat, hanem a jólétet látta, amire ő is vágyott. Hamarosan aztán mi is megkaptuk a sóvárgott bevásárlóközpontokat, telepakolhattuk a bevásárlókocsikat, megjelentek az utcákon a német, a francia és a japán autócsodák is. Emellett megismerhettük a szegénység új arcait. Ma szabadon lehet utazni szerte a világban (annak, aki megteheti), szabadon lehet véleményt nyilvánítani (feltéve, ha nem sért másokat). Az emberek azonban feszültek, ingerültek és legfőképpen csalódottak.
Valahol utat vesztettünk?
 


 HAZA ÉS HALADÁS

Válogatott dokumentumok a Magyar Országos Levéltár gyűjteményéből

Nemzet születik A közélet színtereiSzellemi irányzatokKözlekedés
Mezőgazdaság, ipar,
kereskedelem
A kulturális élet színterei A kultúra világítótornyaiA nemzet él
 

 Vissza a lap tetejére




MIKOVINY SÁMUEL (1698–1750)

 Ide kattintva a térképész és rézmetsző gazdag életművét bemutató, számos rézmetszettel illusztrált összeállítást tekinthet meg.
 


 
 
A Magyar Országos Levéltár térképkiállítása
1983. december 5 - 1984. szeptember 26. 
 


 
 











 

 

Utolsó frissítés: 2011. 02. 10.
Általános postacím: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4. / 1250 Budapest, Postafiók 3. Központi e-levélcím: info@mol.gov.hu
Főépület központi telefonszáma: (+36 1) 225-2800 | Hess András téri központi telefonszám: (+36 1) 225-2860 | Óbudai épület központi telefonszáma: (+36 1) 437-0660