rss
A A A
Betűméret
Ω
Nyitóoldal
Figyelem!

Felhívjuk figyelmüket, hogy a MOL nyitvatartási rendje a következő két hétben a szokásostól eltérő lesz. Kérjük, ellenőrizzék a nyitvatartási modulban!
2010.03.15
Hunyadi László kivégzése
JELEN A MÚLT JÖVŐJE
A források egybehangzó tanúsága szerint Hunyadi Lászlót 1457. március 16-án végezték a budai várban, a Szent György téren. A hóhérnak csak negyedszerre sikerült elválasztania a fejét a testétől.
Átadták a Kárpátaljai Református Egyházkerület levéltárának felújított épületét
Ünnepélyes keretek közt 2010. február 25-én adták át a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) levéltárának és múzeumának felújított épületét Beregszászon. A kétszintes épület egykor a Schönborn és Hunyady családok kastélya volt, majd a Járási Pszichiátriai Osztály működött benne. A református egyház az 1990-es évek végén vette át, és megkezdte felújítását. A több évig tartó építkezés a Szülőföld Alap és más anyaországi források több tízmillió forint értékű támogatásával valósult meg. Az épület földszintén kapott helyett a múzeum, az emeleten pedig a levéltár és az esperesi hivatal. tovább
2010.01.06
Levéltári levelezőlista készült
A Magyar Országos Levéltár az egész levéltárügy számára hiánypótló szolgáltatás bevezetését kísérli meg, amikor [Archivalia] néven levéltári levelezőlistát hoz létre.
Akadálymentes honlap gyengénlátók számára
A MOL kiemelt figyelmet fordít arra, hogy honlapját a fogyatékkal élő látogatók számára is elérhetővé tegye. A gyengénlátók igényeihez igazított szöveges változat 2010 márciusában készült el.
2010.03.02
Alkotmánybírák látogatása a MOL-ban
AZ ALKOTMÁNY PILLÉREI
2010. március 2-án a Magyar Országos Levéltárba látogattak az Alkotmánybíróság tagjai. Ez alkalommal történt meg a magyar államiság legfontosabb dokumentumait őrző Döry Fererenc Törvényszoba átadása.
2010.03.03
Pályázat levéltárosi álláshely betöltésére
A Magyar Országos Levéltár a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet levéltáros munkakör betöltésére
Gentilis bíboros papíroklevele — 1310. május 2.
PAPÍR- ÉS VÍZJELTÖRTÉNET
Az első magyarországi vízjeles papíroklevelet Gentilis de Monteflorum bíboros, pápai legátus bocsátotta ki Pozsonyban. A vízjeles papír szimbólum-vízjel motívuma egy sárkány.
2010.03.11
Vissi Zsuzsanna
Vissi Zsuzsanna egyebek között a Magyar Országos Levéltárban őrzött Királyi Könyveket tette munkatársaival együtt a nagyközönség számára elérhetővé.
2009.12.14
A levéltári iratok és a rendszerváltás
A Magyar Országos Levéltár MLE szekciója a MOL anyagi és szakmai hozzájárulásával „A levéltári iratok és a rendszerváltás" címmel 2009. december 11-én tudományos konferenciát rendezett.
A Döry család története
2009. december 16-án hatalmas érdeklődés mellett került sor a Magyar Országos Levéltár dísztermében A jobaházi Döry család története című kötet bemutatására.
2010.02.15
Mikoviny Sámuel munkássága szlovák nyelven is
VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁS
Mikoviny Sámuel (1698–1750) mérnök sokrétű munkásságáról szóló virtuális kiállításunk 2008 novemberétől érhető el az OSZK (Magyar Elektronikus Könyvtár)  szolgáltatásai között, mostantól szlovák nyelven is.
NYITVA TARTÁS
Bécsi k.
8:30–15:45
Hess A.
8:30–15:45
Óbuda
8:30–15:45
ESEMÉNYNAPTÁR
 
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31
szavazás

Milyen gyakran látogatja a levéltár honlapját?

Minden nap.
Heti két-három alkalommal.
Havonta.
Csak, ha keresek valamit.
Most látom először.
Szavazás
Általános postacím: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2–4. / 1250 Budapest, Postafiók 3. Központi e-levélcím: info@mol.gov.hu
Főépület központi telefonszáma: (+36 1) 225-2800 | Hess András téri központi telefonszám: (+36 1) 225-2860 | Óbudai épület központi telefonszáma: (+36 1) 437-0660